I'm not a princess, this ain't a fairytale!

Ez volt az a nap, amit legkevésbé vártam. Nem teljesen értettem, hogy most mért kell ennyire nagy feneket kelteni a dolgoknak... még csak most ismerkedtünk meg velük, de már beköltöztetjük őket a vendégházba. Szerintem ezt anyám se gondolta át 100%-ban. Vajon mit fognak gondolni a barátai? Biztos, hogy hamar el fognak kezdeni kérdezősködni arról, hogy kik ők és mért laknak a vendégházunkba. Én nem fogok hazudni senkinek... de szerintem az "anyámtól" kitelik, hogy ne az igazságot mondja. Nagyon fontos neki az, hogy mit gondolnak róla mások, és mint tudjuk, ebből sehogy sem lesz jó dolog, főleg akkor nem, ha anyám nem magyarázza el a dolgot teljes mértékben, mert akkor azt is hihetik az emberek, hogy az apám félrelépett anno, és a másik lány azért van.
Na mindegy is. Anyám szokás szerint megkövetelte, hogy öltözzünk ki, és ez engem szokás szerint nem érdekelt. Biztos nem fogok kiöltözni senkinek sem. Ezért a megszokott stílusomat fogom mutatni most is.
Amikor elkészültem, ránéztem az órára, majd szememet forgatva elindultam le a lécsőn. A szüleim és a bátyám is a konyhában toporogtak izgatottan. Mi a frász ütött beléjük? Csak engem nem érdekel ennyire ez a dolog? Végignéztem mindenkin, majd a hűtőhöz léptem és kivettem a narancsleves dobozt. Öntöttem magamnak egy pohárba, közben pedig anyám szapulását hallgattam.
-Nem hiszem el, hogy egyszer az életben nem tudsz rendesen felöltözni! Mit fog majd szólni hozzád a vér szerinti anyád? - Elvigyorodtam és kortyoltam egyet a narancsléből. A pultnak támaszkodtam, és elgondolkodtam egy pillanatig. Ha az anyám, akkor nem fog semmit sem szólni, hanem értékelni fogja azt, hogy szeretem a saját stílusomat és hogy egyáltalán van stílusom. Mert sokaknak nincs...
-Nem érdekel. - Vágtam vissza egy vállvonogatás kíséretében, majd kipillantottam az ablakon. Az autónk épp most állt meg a bejáratban. - Megérkezett a lányotok. - Vetettem oda teljesen érzéketlenül, a poharat letettem a pultra és elindultam az ajtó felé. Mert igazából érdekel, hogy mi is a helyzet, na meg utána nem akarok egy hónap szobafogságban lenni mert nem tetszik ez a helyzet. Így inkább erőt veszek magamon és segítek ha kell... meg be is mutatkozom. Ettől függetlenül nem vagyok nagy ismerkedős. Az ajtóba állunk, én összefonott karokkal, kicsit siettetném a dolgot, de mivel mindenki olyan, mint egy lassított film, ezért nem tudok ellene tenni semmit. Anyám már idegesen mocorog jobbra balra, apám pedig megnyugtatásból átkarolja őt. Mindenki mosolyog. Kivéve engem. Hurrá.
Anyámék előre lépnek abban a reményben, hogy Blackwoodék kiszállnak az autóból.
-Jaj, de örülünk, hogy idetaláltatok! -Persze alap, hogy azonnal le lesz mindenki támadva. A sofőr kinyitja a csomagtartót és elkezdi a vendégházba bepakolni a cuccokat. Mivel eddig csak anyámék találkoztak Barbarával, ezért nekem feltétlenül be kell mutatkoznom. Mért csak ők? Mert én túl makacs voltam és nem is akartam látni őket. Most már nincs ilyen lehetőségem sajnos. Odalépek, hogy minél előbb túl legyek rajta. Igazából meg sem tudok szólalni mert anyám szája be se áll.
-Barbara, ő itt Alexis és Richard. -Biccentek egyet, egy kissé erőltetett mosolyt odadobok. Azt se tudom mit szóljak ehhez hozzá. Ugyan mi a frászt kellene most mondanom?
-Üdv. - Ennyi. A kocsihoz lépek, ahogy Richard már megtette az imént és néhány cuccot felveszek, majd elindulok vele a vendégház felé. Az igazi anyámat azért megnézem magamnak, tényleg nagyon hasonlítok rá. Úgy ahogy Barbara is a másik anyámra... Ez annyira bonyolult. Most lesz mami1 meg mami2? Vagy mi a...
Gondolom anyám most jól leócsárol nekik, hogy mennyire nem is ilyen vagyok csak rossz napom van és hogy nagyon gyerekes tinédzser vagyok, sálálá.
Igazából semmi kedvem nincs Barbarához hozzászólni, azt sem tudom mit mondjak neki. Hátha ő... nem vagyok azért olyan rossz ember mint amilyennek kinézek, csak első ránézésre ítélek embereket, és mikor megismerem valamennyire, akkor változtatok a véleményemen.

I'm not a princess, this ain't a fairytale!

Mint a hülyék, csak álltunk és vártunk. Mit kell így izgulni ezen? Biztos, hogy mind jóban lesznek, az már nem, hogy én is mindenkivel jóban leszek. Tényleg nem mindig tudok kedves lenni, általában nem is figyelek oda a másikra. Az igazság az, hogy nagyon makacs vagyok. Egyszerűen még ha tudom, hogy nem nekem van igazam, akkor is nekem van. Ez viszont meglehetősen az elkényeztetettség utóhatása. Mert azért lássuk be, csak egy szavamba kerül és megkapom a legjobb autót, elmehetek nyaralni vagy annyi pénzt kapok amennyit szeretnék. Na most már ezt majd harmadolnunk kell. Azzal, hogy Barbara is ide költözött, apámék majd megpróbálják elkényeztetni.
Mikor kiszállnak a kocsiból, először csak Barbarát figyelem meg. Ha valami hasonlóságot látnék külsőleg... így első ránézésre benne és bennem, akkor esetleg könnyebben rá tudnám venni magamat, hogy barátkozzak vele. Így nehéz lesz, eléggé nehéz. Tudom, hogy nekem furcsa a stílusom és a többi ember öltözködik normálisan, de én ettől érzem magamat különlegesnek na meg figyelemfelkeltőnek.
-Hát, majd meglátjuk mennyire fogunk örülni. - Teszem még hozzá mielőtt elmegyek csomagokat pakolni. A szívem mélyén remélem, hogy azért kicsit meg fog sértődni ezekre a kedves szavakra, és nem kell majd vele bájcsevegnem. Valahogy az igazi anyám egy kicsit szimpatikusabbnak tűnik mint Barbara. Őt lehet, hogy szívesebben ismerném meg. Kíváncsi vagyok rá, hogy mennyi közös van bennünk... meg hogy hol van az apám. A vér szerinti. Erről még senki nem beszélt és amióta kiderült ez a dolog, és megtudtam hogy csak ketten vannak, fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Viszont várok a megfelelő alkalomra. Még nem tudom, kit fogok letámadni.
Amikor visszanéztem a lépcsőről és megláttam, hogy az anyám megöleli őt, egy kicsit elfogott a féltékenység. Nem tudok még belenyugodni a gondolatba, hiszen még túl friss... egy idő után majd... talán.
-Nem biztos, nagyon szeszélyes. - Suttogta oda Barbarának Rich, amikor anyám megpróbálta megnyugtatni, hogy majd velem is minden rendben lesz. Idő közben én is visszaértem és szerencsére pont a bemutatkozós részre, mondjuk azért kíváncsi vagyok rá, hogy hívják az anyámat. Maggie. Milyen szép neve van és mennyire jól hangzik. Már a nevéből is kedvelem. Kicsit elkalandoztak gondolataim, eszembe jutott, hogy ha nem cseréltek volna el minket akkor most engem hívnának Barbarának. Pfúj. Nem nem nem.
Egy pillanat erejéig még ott álltam és bambultam magam elé, de amikor Rich és Barbara is megmozdult, hogy majd felpakolják a maradék csomagot, akkor én is felvettem egy bőröndöt és elindultam előre. Na jó. Erőt veszek magamon.
-Erre van a bejárat. - Pillantottam hátra, figyelve hogy a lány követ e engem. Rich nem érdekelt, jókat kuncogott magában egy-két mimikámon, már amit meglátott persze. Mindig ilyenek voltunk. Soha nem illettünk össze, de azért jól ki tudjuk húzni egymást a kakiból. Mikor felérünk, nyitott ajtó vár minket. Belépek és a többihez teszem a bőröndöt. Huh. Nem volt könnyű. Az előszoba közepén megállok és mutogatni kezdek. - Az ott a fürdőszoba, nappali, konyha, ebédlő és a hálószobák. - Minden tökéletesen és drágán bebútorozva, nagyon hangulatos a hely. Tényleg olyan beütésű mintha egy szálloda lenne... vagy egy nyaraló.
-Anya biztos mondani fogja, hogy nyugodtan szedjetek le mindent ami nem jön be. Ha nem, akkor is. Néhány dolog nagyon undorító. - Pillantok grimaszolva a velem szemben lévő festményre. Teljesen értelmetlen vonalak. Vagy csak én nem tudok kivenni belőle semmit sem... nem értek ehhez. Nem rohanok el sehová, csak várok, hátha van valami kérdése. Elvégre tényleg nem akarok egy hónapig szobafogságban lenni...

I'm not a princess, this ain't a fairytale!

A bátyám és én tényleg két külön személyiség vagyunk. Mindig sokat vitatkoztunk, engem általában idegesít ha otthon gyakorolnak a bandájával és ebből szokott lenni a leges legnagyobb balhé. Amikor éppen valamit próbálok én is csinálni, mért pont akkor kell üvöltetni a zenét? Mert szeretem a zenéjüket, nem arról van szó... csak egyszerűen olyankor nem tudok koncentrálni.
Barbara kicsit furcsa nekem. Nem tudom mért... nem is az a tipikus csaj, hanem van valami érdekes stílusa. Amúgy eléggé meglepődöm, hogy igazából nem is látok túl meglepődött reakciót az arcán amikor belépünk a vendégházba. Lehet, hogy nem is kellett volna várnom semmit, mivel ... ez annyira várható volt, mint hogy én mennyire bunkó vagyok. Kicsit elfintorodom mikor kiderül, hogy neki tetszik a kép.
-Hát jó. -Ennyi a válaszom mindkét mondatára. Tudom, hogy különc vagyok és tudom hogy érdekes a stílusom meg minden és pont ezért szeretem magamat. Ha olyan stílust kellene képviselnem, amilyet például anyám akar, annak nem lenne jó vége. Tutira nem érezném magam jól és utálnám az egész világot. Volt már ilyen korszakom és nem éppen a legjobb érzés. Utána jött ez a punkos dolog.
Elmerengve pillantottam vissza Barbarára, majd odaléptem az ablakhoz és kipillantottam.
-Bementek. Szóval eddig még nem ölték meg egymást. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenbe egyet fognak érteni. - Az ajtóhoz mentem és még visszapillantottam Barbira olyan "na nem jössz?" kérdéssel. Kicsit megeredt a szavam, ami nem tudom, egész tűrhetőnek tűnik... már ha persze a lány normális dolgokat válaszol majd vissza.  - Ismered ezt a környéket? - Ez egy kisebb célzás volt. Nem a főbejárat felé mentem, még semmiképp nem akartam bemenni a szülőkhöz. Egy kertkaput nyitottam ki magam előtt, és reméltem hogy Barbi még mindig velem tart. Folytatom a "világnéző" körutamat. Ja meg a kertajtó becsukása után előveszek egy szál cigit és rágyújtok.
Amúgy előttünk egy nagy úszómedence, ami teljesen ki van építve, szóval itt akár nyaralni is lehetne. Nekem ez a kedvenc reggeli szórakozásom. A medencével szemben egy kis házikó látható, oda veszem az irányt. Belépek és szétnézek.
-Kérsz valamit inni? Király koktélokat tudok összedobni. - Kiteszek elé egy listát, amin nem csak koktél van hanem minden más is. Én tequilával keverek magamnak egy piát, közben várom, hogy ő mit kér. Ja meg kérdezősködöm.
-Mivel nem láttalak a Badmintonban ezért gondolom, hogy a Roundviewra jársz.

I'm not a princess, this ain't a fairytale!

A lakberendező biztos jól végezte a munkáját, ha már neki ennyire bejön az a festmény. Nálunk szinte semmi nem a saját kezünk munkája, kivéve az én szobám, mert azt én alakítottam át, miután a szüleim tíz éves koromban átrendeztették, mivel megmondtam nekik, hogy nem akarok csilivili kis rózsaszín cuccokat. Így átfestettek mindent, kicserélték az ágyamat és a képeket a falon, minden pic-pic volt, de aztán én lettem a rossz, mivel 2 nap múlva már nem úgy nézett ki a gyönyörű szoba. Ez van.
-Én azért kíváncsi vagyok, mit fog kihozni ez az egész belőlük. Mert nem könnyű a helyzet.  - Vontam meg a vállamat egy nagy mosollyal az arcomon. Igazából ez csak egy begyakorolt vigyor, az, hogy mit érzek belül nem fontos. Majd én eldöntöm, hogy kinek fogom megmutatni és kinek nem. Hát Barbinak biztos, hogy nem. Teljesen úgy festek, mintha nem érdekelne ez a cserés ügy, pedig eléggé...
Kicsit azért megjött a kedvem a vele való beszélgetéshez, mert hogyha belegondolok, mégis csak ő volt az én anyámmal 18 éven keresztül és ő jobban ismeri minden mozdulatát... ezért kell majd, hogy beszélőviszonyba legyünk vagy legalább megkedveltessem magamat valamennyire, hogy ki tudja belőle szedni ezt azt ha szükségem van infóra.
-Oké, szóval ismered. - Igazából nem azt kértem tőle, hogy mondja el, hogy a főnöke a közelbe lakik és hogy ő a barátja is, hanem csak arra voltam kíváncsi, hogy körbe kell e vinnem a környéken, hogy hátha nem fog eltévedni. Nem mintha nehéz lenne megjegyezni ezen a "gazdag negyeden" a mi házunkat, mivel mindegyik otthon különböző formájú, méretű, felépítésű stb...
Beleszívok egyet a cigimbe, a szüleim nem igazán tudják, hogy dohányzom és azt sem, hogy itthon is szoktam. A személyzet néhány részét lefizettem ez ügyben, de van akit esélytelen, így őt meg csak spontán próbálom elkerülni. Egy szót nem szólok arról, hogy itthon talán csak a bátyám tud róla, hogy pipálok, mondjuk ez egy próba, majd meglátjuk kinek mit fog elmondani.
Rich úgy tűnik nem igazán vágyott a lánykák társaságára. Neki még elég fura ez a dolog, na meg az pláne, hogy kevesebbet van vele foglalkozva mint eddig. Minden szem és gondolat a házban, valamint igazából a házon kívül is ránk kerül. Szeretem, ha figyelnek rám. Meg azt is, ha bármit kérek, akkor most hamarabb megkaphatom. Hogy mért? Mert bántja őket a dolog, ami velünk történik. Ez jó.. ki kell használni és én ebben pedig nagyon profi vagyok.
A koktélokat összerakom útközben, majd kiviszem és az egyik nyugágyba - ami Barbitól nincs túl messze- belefekszem. A maradék cigarettát elszívom és a csikket a földre dobom. Majd később elviszem onnan. A kijelentésemre érkezik egy jó hosszú magyarázat is.
-Ahha. Hát még nem nagyon terveztem. Tudod, hogy van ez... a szülők akarnak neked valamit vagy azt csinálod vagy rossz vagy. Amúgy még tényleg nem tudom. - Gondolkodom rajta, de annyira nincs még elképzelésem... tényleg nincs sok már hátra ebből az egészből, csak na. Nem akarok túl messzire menni. Szeretem Bristolt.
-Merre bulizol? Meg mit melózol? Mondtad az előtt...

I'm not a princess, this ain't a fairytale!

-Majd kiderül. - Nyugtázom a témát. Nem igazán érdekel, hogy ebben az egészben ki fog sérülni és ki nem... valahogy teljesen hidegen hagy az ügy némelyik része. Kicsit bánt is a dolog, de... azért annyira nem, hogy ezt ki is mutassam. Például érdekelne, hogy mi van az apámmal. Nagyon.
Az udvaron körbesétáltunk, nekem tényleg semmit sem jelentett ez a séta, egyszerűen csak próbáltam minél előbb lerázni a dolgot magamról, na meg egy pár kérdésemre azért választ kapni. Ilyen információs körútnak is lehet nevezni ezt az egészet, de az, hogy én jóba legyek vele, esélytelen. Nem vagyok túl barátkozós, legalábbis nincsenek barátaim, ha igen akkor a legtöbbjük érdekből.  A durcás válaszán egy apró mosoly jelenik meg az arcomon. Nem teljesen cinikus megjegyzés volt, igazából csak nem lett volna kedvem még megmutogatni neki az egész negyedet. Meg azért mondjuk az ember magától is el tud menni erre-arra, ha szükség van rá... de... jól van, egy gonddal kevesebb.
-Mi van a biológiai apámmal? Hol van ő ? Hogy hívják? - Itt az alkalom. Viszont úgy érzem, hogy nem fogok kapni normális választ a kérdésemre. Gondolom, hogy neki ez fájó téma, meg egyebek, de viszont kit tudja... lehet, hogy ha velem lett volna akkor, nem hagyott volna el minket. Akkor élhetnénk boldog családi életet most. De mindez csak hiú ábránd. Sosem tudhatom meg, mi lett volna HA....
Egy újabb cigire gyújtottam rá, majd kortyoltam az italomból és egy kis helyezkedés után tovább figyeltem arra, amit mesél magáról. Szórakozóhelyek. Igazából ez az, amiben nagyon jó vagyok. Majd megtudja Ő is.
-Hm... én mindenhol megfordulok. Kicsit itt, kicsit ott. Törzshelyem a Diamonds, de egyébként tényleg voltam már mindenhol. - Vállat vonok. Nem kell azt neki tudni, hogy a vásárlói köröm ahol éppen a legjobbnak tűnik, oda megyek. Általában tényleg a Diamonds-ban vagyok, sőt... szinte ha viszek valakit magammal akkor mindig oda viszem. Ez mellékes. Verdant-ben még soha nem jártam. Vagy ha igen akkor nem emlékszem rá... lehet, hogy egyszer vagy kétszer.
Kiürítem a poharamat, felkelek és leteszem a pultra. Beleszívok a cigimbe és egy távoli pontra pillantok az égen. Egy kicsit elgondolkodom. Talán azon, hogy ma este hogyan fogok kiszökni. Főleg, hogy anyám ilyen nagy ünnepi vacsorát vagy mi a frászt tervez. Utána... valahogy megoldom.
-Csak szólok, nálunk minden nagy "családi" vacsora egy katasztrófa. Most is az lesz, érzem. - Elnyomom a cigit, majd elindulok vissza a ház felé. Szerintem éppen itt az ideje, hogy befejezzük a bájcsevejt. Legalábbis én nem tudok már mit mondani neki. Ha ő igen, akkor hajrá.