Joe & Feli

Tárgy: Joe & Feli Kedd Szept. 23, 2014 8:31 pm

Az ember küzd, hogy tartozzon valahová, és amikor eléri, mindent megtesz, hogy

visszanyerje a szabadságát.

Nem olyan túl régen nyitottam meg a próbatermemet a külvárosban. Ez volt az álmom, elég sokáig spóroltam rá mire sikerült összehozni. Hogy miért a külvárosban? Mert mondjuk ott egy KICSIT olcsóbb a bérleti díj mint a belvárosban. Tényleg... szerintem a tanulóim nem bánják, mivel nem messze lakom a külvárostól és akik oda eljöttek, hozzám, azok ide is el fognak jönni. Na meg legalább bemelegítenek.
Szóval ma még otthon tartottam az edzést, utána pedig nagy lelkesedéssel autóba szálltam és elindultam ide. A párom sajnos nem tudott még velem jönni, hogy megnézze ezt a csodás termet, de nem is annyira baj, majd én kicsinosítom és utána. Ez is volt ma a célom. Szinte minden megvan már bent ami kell, be lett rendezve csak még néhány dolog hiányzik.
Leparkolok közel a teremhez, kiszállok és a hátsó ülésről kiveszek egy nagyobb dobozt, tele cuccal. Közben rájövök, hogy ez így nem lesz jó, mivel a kulcsok a farzsebemben vannak, szóval kénytelen leszel letenni a dobozt ismét. Elég nehéz, úgyhogy nem szeretném többet fel-le emelgetni. Kinyitom, és innen már csak belökdösöm a dobozomat. Az ajtót nyitva hagyom magam mögött, szinte észre sem veszem. Nem baj, amúgy is ki jönne már be egy üres próbaterembe?
A terem tele van tükrökkel, amelyek mellett korlát van felrögzítve. A bejárat mellett egy fogas és egy asztal néhány székkel. A terem végén pedig egy másik ajtó, ami az öltözőbe vezet. Minden megvan ami kell. Mellesleg imádom ezeket a tükröket. Mindig is szerettem volna az otthonomba egy tükörszobát. Sajnos majd akkor esetleg, ha nagyon gazdag leszek. Nem olyan olcsó játék az és azt hiszem nem engedhetjük meg magunknak. Jelenleg amúgy is csak egy kis lakásunk van egy tömbházban, de ha egyszer a párom elkötelezni magát végre, és saját babánk lesz akkor szeretnék előtte átköltözni egy kertes házba. A maradék pénzemből mindig teszek félre erre a célra is.
Egy-két képet felakasztok az üres falra, szépen elhelyezem őket. A helyük már ki van jelölve, csak még a képeket nem tudom biztosan, hogy fogom felhelyezni. Közben rájövök, hogy a nagy plakátot, ami a másik falra megy azt a kocsiba felejtettem. Na igen, ma elég üres az agyam úgy tűnik. Szóval az ajtó felé sietek, de szét sem nézek és akkor puff. Majdnem összeütközöm egy másik emberrel. Először meg sem nézem ki az, csak bocsánatért esedezem. A kulcsaim ugyanis a földre estek.
-Jaj elnézést. Az én hibám, szét kellett volna... - Ekkor felnézek és elvigyorodom. A szavam elakad. A kezemet a szám elé teszem majd megrázom a fejemet. - Te jó ég! Joe! Hol a fenébe voltál eddig? Nem hiszem el hogy újra látlak. - Legszívesebben a nyakába ugranék, de nem teszem. Mikor a szüleim örökbe fogadtak, akkor Joeék mellett laktunk és együtt játszottunk. Jó rég volt már. Attól függetlenül, hogy én öt évvel így is idősebb vagyok tőle. Nekem kimaradt ugye az a felhőtlen gyerekkor, így annyival később éltem ki magamban az ilyesmit. Na meg a leszbikus szülők miatt nem igazán volt senki aki velem barátkozzon, de Joe igen! Aztán egy pár év múlva más-más utakon kezdtünk el járni és szinte nem is láttunk egymást. Erre most? Hát én rohadtul örülök neki.

Joseph

Remélem oké

outfit

ty lexy

Hozzászólások száma : 4

Unalmasan battyogok elfelé az egyik garázstól. A zenekarunknak volt egy próbája, én meg szokás szerint megint félrészegre ittam magam. Kell nekem minden zenélés alkalmával piázni… Zöld katonai táskám a vállamon, szakadt kék farmerban és egy piros-fekete csíkos pulcsiban (ami persze 2 számmal nagyobb mint a méretem) szelem a métereket. Igazából nézek előre csak, még azt is elfelejtem olykor-olykor, hogy cigaretta lóg ki a számból. Így csak néha pillantgatok fel, hogy azért ügyeljek arra, hogy ne menjek neki egy villanyoszlopnak, vagy akárminek. Nem lenne tanácsos betörnöm a fejemet, vagy éppen összetörni magamat. Tudom, hogy szokott sikerülni, mert vagyok annyira ügyes, hogy ne ússzam meg egy karcolás nélkül, de most nem akarom, hogy bajom essen. De az égiek úgy is máshogy fogják gondolni. Nagyon máshogy.
-Bocsánat. – morgok egyet, amikor beleütközök egy idős asszonyba. Természetesen felsegítem, és visszaadom neki a cuccait, hogy lássa, azért nem vagyok akkora suttyó, hogy ne tegyem. Mert nem vagyok, csak éppen nem látok ki a fejemből. Lehet azért mert fáradt vagyok, de ezt inkább tenném be annak, hogy megittam már másfél üveg bort, meg egy pár sört, így kellően jól érzem magam. Lehet hogy alkoholista vagyok? Többen mondták, hogy nem kéne ennyit vedelnem, mert a végén még megártana. Az igaz, hogy most már úgy érzem jól magam, hogy ha iszok egy kicsit. Bár a munkám előtt még nem, közben sem, utána viszont szoktam egy-két sört inni. Oké, ez még nem a világ vége, de akkor is, állítanom kéne magamon, mert így csak egy büdös alkesz lesz belőlem. Az az egy szerencsém, hogy nem kell ma mennem sehova. Elnyomom a csikket, rögtön egy másikra gyújtok rá, meg előveszek egy doboz sört a táskámból, és ki is bontom. Kortyolok belőle kettőt, meg szívok egy slukkot, és akkor ütközök valakivel. Először elküldeném a picsába, de aztán odapillantok, és tágra nyílik a szemem.
-Baszki Feli! – elvigyorodok, és a nyakába ugrok, nem érdekel, hogy mit gondol. Ezer éve nem láttam, most meg igen, és most meg most van. Kb. együtt nőttünk fel, és régen még tetszett is, de aztán ő is másfele ment, én meg egyedül itt ragadtam, mint az ujjam.
- Én? Nos, én maradtam ahol voltam. – halványan elmosolyodok. Csak ő nem keresett, ezt meg nem teszem hozzá, mert nem akarok rögtön az első találkozásunknál összeveszni. Szóval megemberelem magam, és szélesebb mosolyra húzom a számat. – Inkább te mesélj, merre voltál. A te életed biztos, hogy izgalmasabb, mint az enyém, szóval mesélj egy kicsit. – mosolygok rá, és lassan elengedem, hogy azért kapjon levegőt, meg tudjon nekem mesélni.