Még mindig hihetetlen, egyszerűen nem jön elhinnem azt a tényt, hogy terhes vagyok. Sőt, már a huszonkettedik hétben járó fiatal, várandós nő vagyok, aki bizony egyedül járja a nőgyógyászt, hiszen nincs ki elkísérje. Drága szüleim totál kiakadtak mikor megtudták i is zajlik bennem, bár anya örült a dolognak és még támogatott volna, ha nem esik le nekik a tantusz. Egy egy éjszakás kaland eredménye lett a csöppség, aki előszeretettel húzogatja a köldökzsinórt tornázás céljából. Ez még oké is lenne, mert én is meglepődtem rendesen mikor megláttam a tesztet, és eszembe jutott mikor és kivel voltam együtt utoljára. Visszatérve a szüleimre, akik nos… úgymond a vallásos fajtához tartoznak, akik szerettek volna tisztességes lánynak tudni, aki egészen a nászéjszakáig megtartja ártatlanságát, de valljuk be a mai világban ez már nem így működik, a túlzott eltiltásuk meghozta az eredményt. Szerettem jó kislányként viselkedni, nem volt vele gondom, mert nem igen vágytam ki a bulizós népség közé, remek egyetemre akartam bekerülni, de úgy gondoltam 21 éves fejjel itt az ideje végre levetni a köpenyemet és ideje élni. Nos, akkor este tényleg jó ötletnek tűnt elmenni abba a buliba, de már bánom. Oké, a pici nem tehet erről, és ezért nem lett volna szívem elvetetni Őt. Ha másnak nem is kell, én akkor is szeretni fogom, mert mégis csak az anyja vagyok vagy mi a fene.
Szeretek az orvoshoz járni csak azt sajnálom, hogy egyedül kell megosztoznom a kislányom szívverésének hangján. Nincs ki megszorítsa a kezem, és szép dolgokat mondjon. Persze jó fej a doki, mindig sikerült megnevettetnie, de azért más lenne, ha mondjuk, az apja tenne boldoggá a jelenlétével. Egy dolgot viszont utálok! Minden egyes ember valami kényszert érez a hasam megtapizására. Ez még rendben is lenne, és meg is engedném a barátoknak, családnak, de mikor egy évfolyamtársam jön oda, hogy ha nem bánnám, szeretné érezni a baba mozgolódását, na ez az a dolog, ami rendesen kiborít. Fogdossa csak a saját hasát! Elég kellemetlen érzések kavarognak bennem mikor idegenek szeretnék a kezüket rátenni a pocakomra, ez az én gyerekem, ne zavarják!
A farmerdzsekim is kezd kicsi lenni, pedig még nem is olyan hatalmas a hasam, lesz ennél még nagyobb is! Mindegy, még megfelel a célnak, mert csak a karom fázik, a lábam viszont sajog, nem tudok sokáig talpon maradni. Talán ez az oka, hogy alig kijőve a nőgyógyásztól egyből átsétálok a sétálóutcára, hogy betérjek valamelyik boltba. De előtte muszáj megállnom a babaüzlet kirakatánál. Egyszerűen mesések az ottani ruhácskák, meg csecsebecsék, amiket be kell szereznem majd a sajátomnak.

A kirakat előtt állva rengeteg dolog jutott eszembe, voltak köztük szomorú és boldog képzelgések is. Mindegyiknek nagyon örültem, csak kicsit fáj, hogy egyedül kell megosztoznom a gyerekem növekedésén. Olyan rossz érzés egyedül járkálni ezekre a kontrollokra meg kismama tornára, melyen megmutatják miként kell fogni a babát, venni a levegőt, ilyesmi. Ezt az örömapával együtt kéne átélnem ehhez képest nincs senki sehol, egyedül vagyunk mint a kisujjam. Elszomorodtam egy-egy játék látványán, mert vannak és lesznek is olyan percek mikor az apjára lenne szüksége, de az tudomást sem akar venni róla. Biciklizni is az apja kéne megtanítsa, meg amúgy is, a kislányok jobban ragaszkodnak az apjukhoz és aranyosak is ez az igazság.
Gömbölyödő hasamat simogattam miközben fejben összeírtam milyen dolgokat kell vegyek a bébinek. Csak azt nem tudom merre fogom ezeket tárolni, mert Isa nagyon rendes volt, megengedte azt, hogy nála lakjak, lakjunk, de ez csak átmeneti. Mielőtt megszületne a gyerek muszáj lesz elköltöznöm egy olyan helyre, ahol senkit nem zavar az éjjeli sírás. Kiráz a hideg, ha arra gondolok mit fog leművelni ez a pici hercegnő, aki már most előszeretettel rugdalózik a pocakomban. Persze, azért várom már az anyaságot, lélekben felvagyok készülve erre a csodálatos érzésre bár félek a dologtól be kell valljam. Mi van, ha valamit rosszul csinálok? Állandóan ez jár a fejemben, képes vagyok magam elé nézni órákon keresztül és ezen járatni az eszem. Mondjuk különösebb dolgom nincs, az egyetemen még minden oké. 5 hónap és kész, az már másik kérdés miként fogom megszerezni a diplomámat.
Ezekbe a gondolatokba merülve nézegetem a kipakolt babaholmit, a hang, ami megüti a fülemet hirtelen jön, felriaszt és hirtelen azt sem tudom kihez tartozik. Automatikusan húzom össze a pocakom előtt a kabátot, mintha ezzel megakadályozhatnám a gyermekem bántását.
- Igazán rendes magától, de nem va… - fordulok a hang irányába miután megbizonyosodtam arról, hogy nem eshet bántódása a babámnak. De mikor meglátom ki is áll velem szembe megfagy az ereimben a vér, nagyot nyelek és kérdőn pillantok rá. – Seth… te mit csinálsz itt? – nézek rá választ várva, kissé félve. Ajkamba harapva figyeltem arcát melyből rájöttem mit is néz. A babánk átmeneti lakóhelyét.
- De én nem szeretnék veled beszélni. Minden tiszteletem a tiéd, nem haragszom rád, de lemondtál a gyerekedről így nincs mit átvennünk. – próbálok magabiztos lenni, erősnek mutatom magam pedig belül teljesen tönkre vágott az a hír, hogy Ő nem akar részt venni a gyereknevelésben. Arcát kémlelem, próbálok kiolvasni valami érzelmet, de ez nem megy, végül megszólalok. – Rendben, beszélhetünk, de üljünk be valahová mert egyszerűen rossz érzés állni miközben valaki rugdos belülről.

-Nem én jelentettem ki, hogy nincs szükségem a babára. Nem foglak kizárni az életéből, megnézheted, játszhatsz vele és ehhez hasonló, de többre ne számíts. Magamra hagytál, nem voltál mellettem a legelső perctől kezdve így… - sóhajtok, próbálok pozitívan hozzáállni a gyerekem apjához, de ez nem olyan egyszerű. De tényleg nem, mert a tudomásomra adta már az elején, hogy nincs szüksége egy nyűgre, így most nekem ne jöjjön azzal, hogy mégis szeretne részt venni a nevelésében.
Nincs ellenemre, ha meglátogatja, ha játszik vele vagy valami hasonló, de nem fogja soha megtudni ki is az igazi apja, és szerintem nem fogok egyedül maradni világéletemben. Vannak más férfiak is a világon, akik jobban örülnek egy édes kisgyereknek, mint a vérszerinti apja. Mindegy, bármi is legyen azt fogom szem előtt tartani, ami a kislányomnak a legjobb.
- Ki mondta, hogy a babának nem lesz apja? Lehet, hogy nem a genetikai lesz, de legalább szeretni fogja… És nem, nem akarom, hogy apa nélkül nőjön fel. Én nem szeretném, ha gondoskodnál rólunk. – nem, egyszerűen nem sikerül átsiklanom a múlton. Más a férfi nyakába ugrana, ha az mégis szeretne a gyerekéről tudomást venni, de bennem mély nyomott hagyott.
Tényleg herótot kapok, ha valaki hozzáér a hasamhoz, mert az még mindig hozzám tartozik nem pedig egy különálló testrész, így elég kényelmetlenül érzem magam, ha valaki a hasamat simogatja.
- Hát… rendben, nyugodtan. – óvatosan elmosolyodom, de izgatottan figyelem, ahogyan kezek közelít a hasamhoz. Fura érzés azt látni, hogy a szerelmem, mert nekem Seth többet jelent, mint egy egyszerű kalandot, a gyerekéhez ér, óvatosan, mintha bármelyik percben összetudná törni a csöppséget. Vele együtt nevettem fel mikor rúgott egyet, egyszerűen hihetetlen mennyi energiája van.
- Eleven egy csöppség, állandóan mozgásban van. – mesélem neki vigyorogva, megenyhült szívvel, mert azért csak az apja. – Rendben, akkor menjünk be a legközelebbi étterembe. – hozom fel a forradalmian remek ötletemet, majd megindulok az egyik irányba keresni egy jó étkezdét. Útközben többször is megsimogatom a hasam, végül, ha neki is megfelel bemegyek az egyikbe és már veszem is az irányt az egyik szabad asztalhoz.
- Mit szeretnél megbeszélni? – kíváncsian nézek fel rá az étlapból, miután elhatároztam mit is szeretnék rendelni.

-Nem tagadom meg, legalábbis nem teljesen. Mint már mondtam találkozhatsz vele, foglalkozhatsz, érdeklődhetsz, de nem szeretném, ha egy fedél alatt laknátok. Csalódást? El se tudod mekkorát okoztál… azt hiszed én fel voltam készülve erre az egészre? A családom elfordult tőlem, az apja tudomást sem akart venni róla… egyedül maradtunk. – felfelé emelem tekintetem, nagyokat pislogok. Nem fogom itt elsírni magam, már csak azért sem, mert gyengének mutatkoznék Seth előtt, ezt pedig nem akarom elérni. Erős vagyok, sikerülni fog egyedül is felnevelnem a babámat, aki az első perctől kezdve szerettem, pedig sosem voltam az a fajta ki ilyen korán szeretne anyává válni. Mindig is a karriert tartottam fontosnak, majd miután felépítettem azt, csak utána jöhetett volna a család.
- Miért? Egy dolog, hogy te vagy a biológiai apja, megértem, gondoskodni akarsz róla, de… tőlem miért tagadnád meg a boldogságot? – ha már vele egyszerűen nem jött össze? Meg amúgy is… Azon az éjjelen egyikőnk sem gondolkodott azon, hogy többször is fogunk találkozni, de a sors viccelődös kedvében volt így megtörtént a legrosszabb, ami igazából az egyik legjobb is.
- Ne beszélj velem ilyen hangnemben. Szerintem nem érdemlem meg ezt a megaláztatást… Önző lennék? Talán, de te sem vagy különb Seth! A legnagyobb szarban hagytál ott, nekem mindenről le kellett mondanom, mert nem tudtam volna elvetetni a babát! Nem érzek fájdalmat az óráim miatt, inkább csak azért, hogy az apja… nos, nem szeretett volna tudni róla. Eddig legalábbis. – nagyot nyelek, a gombóc még mindig ott szobrozik a torkomban, nem szeretne arrébb mozdulni és a szemem is kezd megtelni könnyekkel. Ezek a fránya hormonok! Mindig, mindenkor előjönnek, pedig én aztán nem vagyok egy sírós fajta. Rendesen megváltoztatott a terhesség, és ez még csak a gyereknevelés első fázisa, mi lesz még a továbbiakban?
- Hát nem, de szeretem. Még azt is elviselem, hogy éjjelenként rendesen szétrúgja a szerveimet. Nem tudok rá haragudni. – elmosolyodva simítok végig pocakomon, boldogsága jeléül pedig rúg párat a kislányom.
- Fogalmam sincs mire számítottam, talán egy kis támaszra. Ugyanolyan hihetetlen és nehéz volt nekem is elhinnem mi is a szitu. – zavartan piszkálom az elém lerakott szalvétát. Még most is alig tudom elhinni mi történt velem, pedig már itt van a hasamban a kőkemény bizonyíték rá. – Rendben, ismerkedjünk meg, de a gubanc kapcsolatunk zsinorán még ott van, esetleg csak kisebbé lehet varázsolni. – reménykedve nézek az arcába, halvány mosolyt engedek irányába. Részemről oké az ismerkedős dolog, jó lenne mesélni Emilynek majd az apjáról. Megérdemli, még akkor is ha hoppá volt.

-Nem akartalak megbüntetni, csak azt szerettem volna, ha átérzed milyen rossz is ez a helyzet. Örülök a babának, mert ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, de egyedül elég nehéz nekifogni bárminek is. Meg amúgy is, mit vártál tőlem? Azt, hogy letérdelek eléd és könyörgök, hogy vegyél tudomást a közös gyerekünkről? Szerinted bevált volna? És abban a pillanatban rendesen a tudtomra adtad a dolgokat…. – még mindig kiráz a hideg, ha arra gondolok mekkora veszekedés volt azon az estén mikor elmondtam neki. Még mindig nem hiszem el, hogy képes volt elküldeni, nem venni tudomást a gyerekéről, az pedig még jobban kiverte a biztosítékot, hogy a szüleim sem örültek az unokának. Miért?
Vajon ők nem követtek el butaságot? Bárkinek becsúszhat egy hiba az életébe, ami megváltoztatja az egészet, és én örülök a hibámnak. Örülök annak, hogy a megtartás mellett döntöttem, mert nem lenne tiszta lelkiismeretem, ha elvetettem volna. Az nem én vagyok.
- Belehalnék a gondolatba, a tudatba, hogy nem lehetek a kislányom mellett. Szörnyű érzés lenne, egyenesen utálnám… - jobban belegondolva tényleg rossz ötlet lenne eltiltatni az apjától. Seth is ugyanúgy az ő genetikai állományának alkotója, mint én, joga van időt tölteni vele és megismerni, szeretni. Az már tényleg másik dolog, hogy mi nem igen jöttünk ki egymással, sőt a szexen kívül semmit nem próbáltunk ki. Rossz belegondolni milyen lenne felnevelni egy biztos kéz nélkül, aki mindenben ott van mellettem, segít és szereti a lányomat. Sethből remek apa válhatna.
- Nem akarlak ellökni, de jelen pillanatban nem tudom mi lenne a helyes válasz. Szeretném, ha a gyerekünk mellett lennél… Egyedül sem akarok lenni, ott van Isa, aki átengedte nekünk a lakásának nagyobbik szobáját, de ez csak átmeneti. Szeretnék majd a pici kibújása előtt átköltözni egy albérletbe. – fogalmam sincs miért osztom meg vele a terveimet. Talán ez a beszélgessünk dolog hozhatta ki belőlem, vagy pusztán a tudat, hogy végre megbeszélhetem valakivel. A szüleim még mindig nem hajlandóak szóba állni velem, így tényleg egyedül maradtam.
- Ez az utolsó esélyed, ha elcseszed tényleg nem fogsz többet kapni. Szeretném, ha kiegyensúlyozott környezetben nőjön fel a lányom, hátha nem követi el ugyanazt a hibát, mint én. – nem fogom eltiltani semmitől, persze elmondom a véleményem és irányítom őt, szabad kezet kap, de szívinfarktust kapok, ha Ő is ilyen hamar fog teherbe esni.
Az én szüleim állandóan vitáznak, sőt még most is, így nem csoda, hogy az én életemre is kihatással volt, s ha lehetne egy kívánságom arra használnám, hogy a lányom életéből ezt a lehetséges eseményt eltávolítsam.
Melegséggel telik meg a lelkem, csak mosolyogni tudok, mert itt ülök a világ legszerencsésebb anyukájaként, a pici apjával, akit úgy látszik elkezdett érdekelni a kötelessége. Ez biztató hatással van rám.
- Emilyre gondoltam, legalábbis eddig ez a név van felírva az ultrahangos képekre, videókra, lehet szülés után már nem fog tetszeni. – mesélem el neki vigyorogva a névválasztásomat, majd a pincér érkeztével elmondom a rendelésem, majd rámosolygok Sethre. – De a változtatás jogát még fenntartom, biztosan találok még szép neveket.

-Ezt örömmel hallom, de kimondott szavakban nem hihetek, nekem bizonyíték is kell. Mi vagyunk a fontosak… istenem, ezt milyen fura hallani a szádból. Remélem tényleg így lesz és nem csak a semmibe beszéltél. – szkeptikus lennék vele szembe? Igen, de ez miért baj? Tudtommal még mindig én vagyok a bajban hagyott nő, és ezért senki nem ítélhet el azért, hogy nem adom be egyből a derekamat a gyerekem apjának. Egyszer már megtörtént, gondolkodás nélkül mentem bele és meglett az eredménye, ezúttal sokkal, de sokkal óvatosabb leszek s ha ez azt jelenti, hogy csigaként haladok a megbízás útján akkor el kell fogadnia ezt. Minden embernél ki kell érdemelni a bizalmat, azoknál pedig még jobban kell teperni, akik egyszer már elveszítették azt, én sajnos ebbe a kategóriába tartozom. Miatta, de a múltat magam mögött hagyom, és pozitívan tekintek a jövőre.
- Rendben, nem foglak… - az asztal terítőjét kezdem el nézegetni, mintha olyan érdekes lenne rajta a minta. Pedig nem az, csak egyszerűen nem bírok a szemébe nézni, mert elsírnám magam, igen, a hormonok miatt. Kiráz a hideg, ha belegondolok milyen lenne a lányom hiányában élni. Szörnyű, pedig még csak meg sem született, de már most nagyon ragaszkodom hozzá. Ő az én egyetlen tündérbogaram, senki másé. Mindentől, legfőképp a csalódástól szeretném megvédeni, ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, mint én és az apja.
- Büszke nő vagyok, ilyet sose vallanék be, mert ezzel elbuknék, de igen, tényleg szükségem lesz majd segítségre. Egyedül nem fog menni a munka, egyetem és a gyereknevelés. Valamit muszáj lesz feláldoznom, mert ott szeretnék lenni mikor Em kimondja az első szavakat, és megteszi első lépéseit. – belegondolni is fura, hogy pár hónap múlva a karjaimban tarthatom a hercegnőt. Azután pedig úgy fog pörögni az idő, hogy észre se fogom venni és már unokákat tartok ugyanúgy. Gyorsan pereg az idő, ezt a babám növekedése is bizonyítja, a kis pocaklakó úgy nő, mint a veszett gomba.
- Igen, elég egy is. – szívből kívánom, hogy sikerüljön neki remek apává válnia. Látom rajta az elhatározást, a vágyat, és szerintem sikerülni is fog a helyrehozás. Persze, mi sosem leszünk igazi család, mert csak a kislányunk köt össze, semmi több, nincsenek mágikus kötelek köztünk.
- Nekem is tetszik. – halványan elmosolyodom, és megsimogatom a pocakom, amit a drágaság meg is rúg. Elnevetem magam és kicsit megkocogtatom azt, amire egy újabb rúgás a válasz.
- Tényleg komolyan gondolod? Mármint azt, hogy a nap huszonnégy órájában tudsz segíteni? Nehéz a kisbabákkal, az újszülöttekkel pláne, rengeteget kell velük foglalkozni. Menni fog? – bizakodva nézek fel rá, remélem nem csak hantázik, hanem tényleg képes lesz felnőni a feladathoz. Két ember hozta össze a babát, akkor két ember gondoskodjon a továbbiakban is róla.

-Nála még helyrehozhatod a dolgokat, mert nem szeretném, ha ez a tudomására jutna. Nem érdemli meg azt, hogy ne szeressék. Csodálatos egy teremtés lesz, ezt már előre tudom. Nem kell tudnia köztünk miért nem működött a dolog, csak legyünk ott, ha szüksége lesz. – még kicsike, de lassan kibújik a védelmező burokból és akkor kezdődik el az igazi élet. Elragadó hölgyemény lesz, már előre látom, nyüzsögni fog, de ez csak jót jelent. Már szeretném a karjaim közt tartani, megpuszilni és beszívni azt a nagyon finom babaillatot.
- Legyen úgy. Én teljes szívemből kívánom neked azt, hogy sikerüljön jó apává válnod, na csak egy olyan legyél, akit jobb elfelejteni. – bízom abban, hogy Seth képes megváltozni és gyengéden hozzáállni majd a későbbiekben a megfelelő módon nevelni a lányát. A gyerek nagy felelősséggel jár, sokat kell áldoznunk értük és muszáj mindig az első helyre tenni a gyereket. Hiszek abban, hogy ez Seth-nek is sikerülhet, előtte is sikerült már férfiaknak neki sem kéne nagydolognak lennie, és ha kellő képen akarja, akkor úgyis összejön.
- Igaz. De belátom, hogy segítségre lesz, van szükségem mert nem vagyok elég mindenhez egyedül. Márpedig Emilyt nem szeretném, ha más nő nevelné fel, a tudat, hogy nem lehetek ott valamelyik fontos eseménynél elszomorít. Az egyetem viszont muszáj, hogy a későbbiekben megadjak neki mindent. – makacs vagyok de az a helyzet, hogy Seth is hajthatatlan, amit eldönt az úgy is lesz így nincs miért tovább viaskodnom vele. A végén úgyis igaza lenne és a segítségét kérném, így inkább elfogadom már az elején, így nem eshetek nagyot. Megbízom benne, valamennyire, azért még teljesen nem sikerült megenyhítenie.
- Megengedem, hogy segíts nekem, nekünk. Meg amúgy is, milyen anya lennék, ha eltiltanám az apjától? Majd Ő eldönti, hogy szeretné e tartani veled a kapcsolatot vagy sem, de részemről nyílt utat kapsz hozzá. Köszönöm Seth. – suta bocsánatkérést nyammogok el neki, mert azért még mindig haragszom rá, de a lányom sorsát sokkal előrébb tartom, mint a sajátomat. Lehet nekem nem jött össze a tökéletes párkapcsolat, de neki még lehet remek kapcsolata az apjával. S ki tudja? Talán a közös gyereknevelés összehoz minket, bár én semmit sem szeretnék már tőle, ahhoz többre lenne szükség mint két bocsánatkérő szóra, nem adom be még egyszer olyan könnyen a derekam.
- Kellett volna… nekem nem a pénztárcádra van szükségem vagy a csekkeidre, hanem az érzelmi támogatásra, amit nem kaptam meg. Tudom, hogy mindez költséges de megteremtem a szükséges alapot hozzá. A segítséget viszont elfogadom. – hátradőlök a székembe, és mosolyogva nézek a pincérre mikor jön, hogy felvegye a rendelésünket. Veszem a lehetőséget és először rendelek én, egy jó hadseregnyi ételt ráadásul, amihez teát kérek. Nem tudom pontosan mit is szeretnék enni, minden kívánok…

-Lehet, ha másképp álltunk volna dolgokhoz minden máshogy alakult volna, de ezt nem tudhatjuk, és amúgy sem a múltban kell élnünk. Pár hónapon belül szülők leszünk, arra koncentráljunk, hogy a kicsi boldog családba kerüljön. – legalábbis számomra az a legfontosabb, hogy a gyerekem békességben, boldogságban és szeretetben nőjön fel. Ennél több nem is kell. Ha az apja szereti és a széltől is óvja, ráadásul az anyja is imádja a csöppséget minden adott a jó fejlődéshez. És szerintem bármennyire nehezen is indult a dolog, Sethből válhat még remek apuka. Mindenki követhet el hibákat, emberek vagyunk és előfordul, ezért kell adni a másiknak egy új lehetőséget a bizonyításért.
- Örülök annak, hogy megjött a józan eszed. Boldoggá tetted a napomat a meglepetésszerű feltűnéseddel. Megérte reménykedni abban, hogy megváltozhatsz. – halványan elmosolyodom, a szívemben lévő kisördög, pedig elhallgathat, mert nem maradtam egyedül. Végül csak akadt egy rendes személy, aki nem hagy magamra a nehéz időkben, amik egyben a legszebbnek is tekinthető. Próbáltam utálni teljes szívemből, de nem ment, valami nem engedte ez pedig a remény, ami mint tudjuk mindig utoljára hal meg.
- Megérdemled, de tényleg. Emilynek egy támogató apára van szüksége, aki mindig mellette van és vigyáz rá. Te vagy az a személy. – ezek a fránya hormonok ilyeneket mondatnak velem, lelkem mélyén tényleg ezt is gondolom, de nem akartam ilyen gátlástalanul kimondani neki. Így evidens lehet számára, hogy mennyire örülök a jelenlétének, az érdeklődésének, a szívem hevesebben dobban a gondolatra, hogy esetleg elkísér egy vizsgálatra vagy ruhácskát nézni a lányunknak. Ilyen érzésnek kell uralkodnia egy terhesség alatt, öröm, boldogság.
- Rendben, biztosíthatlak afelől, hogy te leszel az első. Bízhatsz bennem. – nem szeretném becsapni, de ha segítségre szorulok, akkor szólni fogok. Felajánlotta, én pedig elfogadtam ajánlatát elvégre nehéz dolog kismamának lenni, és ha a barátnőm pont nem lesz otthon mikor elfolyik a magzatvíz valakire számítanom kell. Seth az apja, ez azt vonja maga után, hogy rábízhatom magam.
- Remélem, minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy mindene meglegyen. – elpirulok a bókra, amit az előbb ejtett ki ajkain. Az Ő szájából hallva még ezt is elhiszem neki, pedig pár napja nem voltam biztos abban, hogy megállnám a helyem anyaként. Talán épp egy férfire, a férfira, az apára volt szükségem ahhoz, hogy teljesen felkészült legyek Emilyre.
- Amit a baba kér, azt meg is kapja. Szerencsére a reggeli rosszullétek elkerültek, legalábbis nagyon ritka volt a jelenlétük. Most következik a mérhetetlen kajamennyiség, amit időközben ledolgozok a kismama tornán. Oda is járok, hétfőnként 6-tól este 9-ig. Remek hely, előtte pedig a dokihoz megyek. Ha van kedved eljöhetsz velem a legközelebbire.

-Szerintem annál szörnyűbb nincs is mikor egy gyerek nem lehet mindkét szülőjével. Amúgy Seth ne legyél ennyire pesszimista, lehet még belőled a legjobb apa. Csak gyakorlás kérdése. – én még mindig bizonytalan vagyok magamban. Honnan fogom tudni miket kell csinálni egy újszülött kisbabával? Vagy ha sírni kezd, akkor mit fogok tenni? Honnan tudom mikor kell a pelusát kicserélni és mikor csak etetni? Mindez hatalmas mérföldkő lesz az életembe, persze csak miután megérkezett a baba. Rengeteg dolgot nem tudok még, azt se tudom miként kéne megfürdetni a drágaságot az első napokban, vagy, hogy mit kell tennem, ha pöttyöket látok rajta. Már csak belegondolni is rossz és félelemmel tölt el, hogy milyen lesz a gyereknevelés. Mi van, ha nem fog menni? Mert az előfordulhat vagy előjön nálam az úgy nevezett terhesség után depresszió? Mihez kezdek magammal? Bárhogy is legyen bízom az apjában, és átengedem magam neki, remélve azt, hogy nem fogja elutasítani a segítségkérésemet.
- Reménykedtem, és szerettem volna, hogy megváltozz. Nem miattam, hanem a gyerekünkért. – halványan mosolygok rá. Tényleg arra vártam mikor jön meg a józan esze és kezd el apaként viselkedni, vagy legalábbis felnőtt férfiként, aki vállalja a következményeket. Szeretne megváltozni bennem ez mérhetetlen boldogságot generál, és várom, sőt szeretném már látni miben lesz más. Bízom benne, rendesen.
- Nehéz volt egyedül szembenézni mindenkivel. Én egyáltalán nem hittem, hogy képes vagyok minderre csak az motivált, hogy egy új élet növekedik bennem, aki nem érdemelné a halált. Nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha abortuszra mentem volna. – akaratomon kívül csúszik a kezem domborodó pocakromra és simogatom meg. Még meg sem született de szeretném védeni minden rossz dologtól, és ha ez azt jelenti, hogy fel kell adnom az álmaimat, akkor megteszem.
Majd ha nagyobbacska lesz akkor látok rá lehetőséget, hogy ezeket az álmokat újra fontolóra vegyem, esetleg az egyetemet befejezzem, mert diploma nélkül manapság már sehol nem vesznek fel.
[color=#914A53]- Én köszönöm Seth, hogy megadtad nekem a világ legjobb ajándékát. El sem tudod képzelni milyen nagyszerű dolog várandós nőnek lenni, Emily pedig egyenesen imádnivaló. – tisztán emlékszem arra mikor az első hangos ultrahangon vettem részt. Előkerültek bizony a papír zsebkendők, mert amint meghallottam a pici szívének dobbanásait egyből elöntötte a szememet a könnyek.
[i][b]- Nem a kismamatornára gondoltam, hanem az ultrahangos vizsgálatra. Még mennem kell párszor, hogy a doki megbizonyosodjon arról, hogy minden rendben. A szülőszobára meg nem is engednélek be, hidd el nem szeretném, ha olyan állapotban látnál. – nem is értem azokat a személyeket, akik még videót is készítenek erről az eseményről. A táskám után nyúlok és előhúzok egy borítékot, amiben az eddigi összes kép megtalálható.
- Ő a kicsi Emily. – nyújtom át neki a képekkel teli papírtakarót.

Ezt az évemet nem így képzeltem el, nem álmodoztam arról, hogy a közeljövőben anyává válok, de a Sors közbeszólt és igazából jól is tette. Szeretem azt az életet, amit a baba nyújt nekem azzal, hogy belépett az én kis jelentéktelen életemben. Lehet sokan azt mondják fiatal vagyok még, először a tanulással kellett volna foglalkoznom nem pedig a légy bekapásával, de ami összejött az összejött, én pedig nem fogom eldobni magamtól a lehetőséget, hogy anya lehessek. Lehet többször nem jönne össze, inkább nem kockáztatok, és miért is tenném, ha útközben Sethenk is megjött az esze?
Mellettem, mellettünk akar lenni minden egyes percben, szeretne részese lenni az életünknek ez pedig boldogsággal tölt el. Tudom, hogy gondoskodó apa lesz, olyan aki nem felejti el mikor van a lányának balett edzése és mikor kell babákat venni neki. A pónikról nem is beszélve.
- Mindig jó kislány voltam, a szüleim tanácsai szerint cselekedtem, tulajdonképpen Ők irányították az életemet, de mindez megváltozott azon az estén mikor elmentem bulizni. Áldom és átkozom is azt a napot, de mindent neked köszönhetek Seth. Kirúgtál a biztonságot nyújtó csigaházamból így megmutatva miként is kell élni. Nem haragszom érte, legalábbis már nem. Megtanultam döntést hozni, és azzal, hogy mindenkinek bemutattam és a saját véleményem szerint cselekedtem, ezzel tettem jót mindenkinek. – szívből örülök annak, hogy így alakult az életem. Bár annak jobban, ha mondjuk a gyerekem apja már a kezdetektől fogva támogatott volna, de jobb később mint soha, nem igaz? – Én boldog vagyok Seth, egy csodálatos kislányom lesz, akit pár hónapon belül már a saját karjaimban tarthatok. – ha pedig a pasik által nyújtott boldogságra gondolok, akkor az már más tészta. Valamikor biztosan nekem is meg kell keresnem a partneremet, aki segít a gyereknevelésben is. Számomra Seth, a gyerekem apja lenne a tökéletes társ, de nem úgy néz ki, hogy nekünk menne ez a dolog. Felemésztenénk egymást, vagy valami hasonló. Félek ettől az érzéstől.
- Még mindig a visszhangzik a fülemben azok a szavak mikkel elküldtél azon az estén. A szüleinkről pedig ne is beszéljünk, majd megbánják az abortusz felhozatalát mikor meglátják a legszebb babát, az unokájukat. – minden anya elfogult a gyerekével, én is megtehetem és meg is fogom tenni. Emily már most elvarázsol mi lesz akkor mikor megérkezik? El se tudom képzelni…
- Köszönöm. – alsó ajkamba harapok mikor látom mennyire elveszett a képekben. Mintha látnám lelki szemeimmel miként tartja a kezében a csöppséget. Beszélni szeretnék hozzá, de nem figyel rám ezért jobb kezemmel az Ő kezéért nyúlok és megsimogatom.
- Emily majd szétrúgja az oldalamat, türelmetlen egy nőszemély. És gondolom éhes is.

-Még meg sem született a picibabánk, de már két ember életét változtatta meg, és szerintem mi csak a kezdet voltunk. A szüleink is mentem máshogy fogják gondolni a mondottakat mikor meglátják. Bennem mindig is megvolt az, hogy gyereket akarok és nem egy meghatározott időben, hanem akkor mikor jönnie kell. Emilynek most kellett eljönnie, mert ráébresztett arra, hogy nem minden a tanulás és a munka, hanem annál sokkal fontosabb a boldogság. A babám pedig ezt jelenti számomra, mérhetetlen boldogságot. – már régóta televolt a hócipőm azzal, hogy a szüleim és a családom belátásai szerint cselekedtem, belém nevelték azt, hogy első a pénz és csak utána szükséges a családdal foglalkozni. De mindezt hiába próbálták belém rögzíteni valami mindig izzott bennem, az ellentmondás iránti vágy csak nem volt elég bátorságom.
De mikor megtudtam a jövőm új úthoz ért akkor megvilágosodtam, egyből leesett, hogy én sosem voltam és nem is leszek olyan, mint a szüleim. Ezt az érzést, a terhességet, azt hogy eljárok ultrahangra és érzem miként rugdos a pici lábával felbecsülhetetlenek, minden nő álma még akkor is, ha nem ilyen fiatalon következik be.
Nem vagyok egy könnyű természetű nő, makacs vagyok és ha kell nagyszájú, ezen tulajdonságok pedig remekül jöttek mikor fogtam a leg lényegesebb cuccaimat és átmentem a barátnőmhöz lakni. Még most sem hiszem el, hogy megtettem ezt a lépést, de abortuszra semmiképp nem mentem volna el. Most élném a lázadó korszakomat? Dehogy, csak a magam útját kezdem el járni.
- Ránk? Ezt hogy érted? Mi is boldogak vagyunk, nem? Te részese lehetsz a kislányod életének, én pedig a legszebb időszakomat élem. – vagy mi másra gondolhatott?
Szerintem a mi történetünk már akkor depi endre lett írva mikor megismerkedtünk azon a bizonyos éjjelen. Lehet, ha másképp alakul ez a dolog és nem leszek terhes, vagy ha máskor is találkozunk akkor együtt lettünk volna, lett volna esély arra, hogy esetleg egymásba szeressük, de így… Bár nehéz mindezt elkönyvelni úgyhogy nem is tudok róla semmit, legalábbis kevés dolgot ahhoz, hogy azt mondjam a gyerekem apjától nem akarok semmit, szörnyű ember. Mert lehet nem az, de a szükség néha törvényt bont, s hogy elkerülje a szülei piszkálódását inkább behódolt nekik. De megjött az esze, ez azért értékelendő.
- Megnyugodhatsz Seth, nem tartozol közéjük. Még időben jött meg a józan eszed. – mosolygok, jól érzem magam és hosszú idő óta nem csak a baba gondolata tesz boldoggá. Most, hogy itt ül velem az apja is mintha tökéletes lenne minden, túl tökéletes ahhoz, hogy igaz legyen. – Örülök, hogy nem kell ezt a harcot egyedül megvívnom. – már kezdtem belefáradni, de nem adtam volna meg, Emily jelent számomra mindent.
- Köszönjük. – nézek rá hálásan a pincérre, aki leteszi elénk egy hadseregre elég kajamennyiséget. – Megpróbálom, annyi mindent ettem az elmúlt időben. Például a disznóhúst nem igen ettem meg, de ez is megváltozott. Ha kérsz valamiből nyugodtan vegyél, jóétvágyat. – az ölembe terítem a szalvétámat majd nekifogok kulturáltan elfogyasztani a rendelt ennivalót. Mindenből eszek, rendesen, fogalmam sincs hova fér belém, de képes lennék felfalni az egész konyhát.

Csendben hallgatok mellette mikor a családjával való viszonyról beszél és arról, hogy ha a szülei ugyanúgy fognak hozzáállni a kicsihez mint pár hónappal ezelőtt, akkor elég felszínes kapcsolatuk lesz. Szomorú azt hallani, hogy eddig sem volt az a kimondott családi hangulat nálunk, el sem tudnám képzelni milyen lehetett a gyerekkora. Bár, lehet nem szenvedett hiányt semmiben, és így próbálták enyhíteni a bűntudatukat a szülei.
- Ennek igazán örülök, hogy Emilynek nem kell megosztoznia az apukáján, és nem kell megszoknia hatezer másik gyereket. – viccelődök ugyan, de azért tényleg örülök annak, hogy Seth nem többszörösen apuka. – A szüleiddel majd meglátjuk, hogy lesz, úgysem ők a legfontosabbak a gyerekünk életében, hanem mi. Az meg még fontosabb, hogy mi ketten harmóniában éljünk egymás mellett. Ha nem akarnak tudomást venni róla, akkor ők vesztenek, mi nem leszünk kevesebbek ettől. – legalábbis szerintem nem.
Különben sem vagyok az a fajta, és soha nem is akartam olyan anyuka lenni, akit befolyásolhatnak az öregebbek. Oké, hogy hagytam beleszólni a szüleimet a legtöbb dolgomba, de ez csak azért volt, mert akkor úgy gondoltam, hogy egyedül képtelen vagyok döntéseket hozni. Ezt pedig már régen megcáfoltam.
- Bocsáss meg, de utálom az ilyen embereket. Nem minden a látszat, mert kívülről hiába szép az alma, ha belől rothadt az egész. Nem minden a hírnév, mert ha az elmúlik akkor mi marad? A családodra nem számíthatsz, mert csak a címlapon támogatjátok egymást, akkor ennek mi értelme? Nem értettem a szüleidet akkor sem, és nem is akarom. – alsó ajkamat kezdem el rágcsálni, majd nagy levegőt veszek és folytatom. – Előttem leírták magukat azon az estén, és lehet bennem van a hiba, amiért terhesen állítottam a házukba, de valahogy nem szeretnék megismerkedni velük. Igaz, mindenkinek jár a második esély, de ahhoz bizonyítani is kell. Ők pedig magasan tesznek a jövendőbeli unokájukról. – tényleg türelmes vagyok, és megértő, amiért sokan néznek naivnak, de vannak határok, amiket jó lenne betartani. – Már mindegy, csak lehet, ha másképp, esetleg finomabban reagálják le az egész helyzetet minden máshogy lenne. – már mindegy, mert ami volt az már nem jön vissza.
A második esély lehetősége az mindenki előtt ott lebeg, én kész vagyok elszívni a békepipát, ha társra találok. De egyedül csak a hülye iszik magába, akkor ez miért ne lenne igaz a csatabárd elásására is?
- Köszönöm Seth, ez igazán jól esett. Bókolni aztán tudsz, nézd, még a könnyeim is kezdenek kicsordulni. – egyik legrosszabb dolog a terhességben a felfokozott érzelmek. Így képes vagyok nagyon hamar elkezdeni sírni, ugyanakkor váltani is.
- Változtak a dolgok. Például már nem a szüleimmel lakom, és egészen a múlthétig egy szót sem beszéltem velük. Azt hitték megtöröm, feladom és sírva könyörgöm nekik, hogy segítsenek. De nem így tettem, rájöttek, hogy akaratos egy nőszemély vagyok és inkább támogatnak. Meg szerintem rájöttek arra, hogy hamarosan unokájuk születik, akit majd lehet babusgatni. Attól függetlenül, hogy most úgymond szent a béke köztünk nem fogok visszaköltözni hozzájuk, jól vagyok ott, ahol. De elfogadtam az ebéd meghívásukat vasárnapra. Beszélgetni akarnak, és megtudni dolgokat Emilyről. – regélem el neki a szüleimmel való kapcsolatot, ami nem rég alakult ki. Igazából jó is, meg nem is, de erre kár gondolni. Nem érdekes.
A tányérokból pedig egyre jobban fogy az étel, ebből is, abból is csipkedek és már mindjárt ki is ürülnek.