Végre egy olyan nap, amikor se egyetem, se modellkedés, se pincérkedés.  Egy nap pihenő nekem is kijár végre valahára. Ezért sokáig aludtam ma. Nem keltett az ébresztő, és a kis lelkem sem ébresztett fel. Ritka az amikor nem ébreszt fel. Még lustálkodtam valamennyit az ágyamba, aztán kimásztam onnan, bebotorkáltam a fürdőbe, megmostam az arcomat, hogy felébredjek, aztán lementem a konyhába. Köszöntöttem az én kis piszkomat, adtam neki enni, aztán én is valami ételfélét kerestem a hűtőben. Nem nagyon volt itthon semmi szinte, ezért kellesz menni vásárolni. Egy tál müzlire való volt csak, szóval megettem a müzlimet, elmostam a tálamat, majd felmentem a szobába.  Hiába már beköszöntött az ősz, szeptember van, de az idő még kissé nyárias volt. Felvettem egy pólót, ami ilyen haspóló szerűség volt, egy vékony legginget, és felhúztam egy balerinacipőt. A hajamat megfésültem és befontam oldalra. Sminket nem vittem fel, mert így is szép az arcom. Nem szoktam sminkelni magamat, csak ha dolgozom.
A telefonomat, a pénztárcámat, meg pár dolgot beleraktam egy nagyobb bevásárló kosárba, amivel szoktam járni vásárolni a közli kis bevásárlóközpontba.
Becsuktam a házat, majd elindultam gyalog, ugyanis nincs olyan messze, úgy 15 perc sétálás.   Odaérve, megfogtam egy bevásárlókocsit, és elindultam a sorok közzé. Nem mindig szoktam bevásárlólistát csinálni, általában amit meglátok, és tudom, hogy megeszem, kell a főzéshez, azokat veszem csak meg.
Ahogy mászkáltam a sorok között, megpillantottam egy ismerős arcot. Nem mentem oda hozzá, azt vártam ,hogy ő vegyen észre engem.

Ezt viselem

Ma reggel ismét úgy döntöttem, hogy beteget jelentek. Év elején kaptam egy olyan fenyegetést, hogy ha megint elkezdem halmozni az igazolatlanjaimat, akkor köszönik szépen, de nem fognak kérni többet belőlem. Azt viszont nem mondták, hogy nem hiányozhatok, csak igazolást kell szereznem valahonnan. Megoldható. Sokkal egyszerűbb, mint nem halálra unni magam az órákon. A szünetek meg annál is rosszabbak. Unom már a hülye libákat, akik minden áron rám akarnak akaszkodni, mert csak ők nem tudják felfogni, hogy egy éjszakánál akkor sem lesz több köztünk, ha meztelenül járkálnak előttem. A matektanár fiáról nem is beszélve, pedig ő az egyetlen, akivel le sem feküdtem. Csak azért érhetett az a megtiszteltetés, hogy újrajárhatom a gimi második osztályát, mert annak az idiótának nem esnek le a dolgok, és természetesen ezt az apjának is elmesélte. Tehetek én arról, hogy a csinos kis fenekén kívül minden hidegen hagy rajta?
A belváros szokás szerint ma is tele van, de úgy látszik, néhányan még így is ráérnek meglehetősen csúnya pillantásokat küldeni felém, miután rájönnek, hogy az iskolában kellene tartózkodnom. Nem foglalkozom velük, csak rágyújtok egy újabb cigire, és a bevásárlóközpont felé veszem az irányt. A hamis személyim mindig nálam van, hisz bármikor rákívánhatok valami piára, bár szerencsére már nem kell olyan sokáig használnom. Csak a bajt hozza rám ahelyett, hogy jót tenne. Pár hónapja apám megtalálta nálam, és azt is kitalálta, hogy biztosan egy holttest is van a padláson. Bizalomgerjesztő. Régebben azt terveztem, hogy lelépek otthonról, amint tizennyolc leszek, de mára beláttam, hogy ez nem annyira egyszerű. Bármelyik nap bejelenthetik, hogy egy levegővétel ennyibe, meg annyiba kerül.
A bevásárlóközpontba érve rögtön a piák felé veszem az irányt. Nagyon remélem, hogy nem dolgozik az a pénztáros, amelyiknél egyszer már lebuktam, különben baszhatom az egészet. Az meg nem lenne jó. Se nekem, se másoknak. Itt állok két szál cigivel a zsebemben, azt nem tudom most megduplázni, mert a trafikos rég ismer. Ha piát sem kapok, akkor megőrülök. Aztán nézelődés közben észreveszek egy ismerőst. Már indulnék is a másik irányba, nehogy beszélnem kelljen vele, mikor tekintetünk találkozik egymással. Alig észrevehetően elhúzom a szám.
- Szia – mosolyodom el félszegen, majd újra az italok felé fordulok. Majd beszél hozzám ő, ha akar.

tag: Isa | music: we are | words: 358